Szén-monoxid-mérgezés


Különösen a fűtési szezonban hallhatunk a médiában halálos szén-monoxid mérgezésről, amelyet a nem megfelelően üzemeltetett vagy karbantartott tüzelőberendezések okoznak. A mérgezési tüneteket követően sajnos hamar bekövetkezik az eszméletvesztés, majd a halál.

 

Okok

Szén-monoxid források

A vaskályha, a gázkonvektor, a cserépkályha, a kandalló, a kemence, a tábortűz mind hozzá járulhat a gáz felszabadulásához. Kiemelendő a propán-bután gázpalackkal működő szieszta kályha, amelynek az átlagosnál nagyobb a szén-monoxid kibocsátása, ráadásul kivezető kéménnyel nem rendelkezik. Említést érdemel az avarégetés, illetve a gépjárművek, különösen a dízelüzeműek, melyek jelentős mennyiségű mérgező gázt bocsáthatnak ki. Többek közt ezért nem célszerű a kisebb gyermekeket a forgalmas utak mentén (pl. belváros), parkolóházakban, mélygarázsokban alacsonyan (pl. babakocsiban) vinni. Ilyen helyeken lehetőleg emeljük fel ölünkbe a gyerekeket! Nyitott hátsó ajtóval közlekedő autókban a vákuumhatás miatt a kipufogógáz az utastérbe kerülhet és így lassú mérgezés alakulhat ki.

A mérgezés leggyakoribb lehetősége a tüzelőberendezésekkel ellátott helyiségekben, illetve garázsokban áll elő. A nem tisztított kémény, az erős külső szél, mind mind akadályozza az egyes égéstermékek kijutását. Szén-monoxid szinte minden égéskor keletkezik, de tipikusan az ún. tökéletlen égés során, amikor is kevés oxigén jelenlétében az égéstermék nem szén-dioxid (ez eseteben tökéletes égésről beszélnénk), hanem szén-monoxid.

A szén-monoxid szintje eleinte lassan emelkedik, majd hirtelen megnő!


Tünetek

A szén-monoxid mérgezés tünetei egyrészt az általános mérgezési tünetekhez hasonlóak:

- émelygés,
- fejfájás,
- hányinger, hányás,


Illetve van néhány speciális tünet is:

- végtagok gyengesége,
- izomfájdalom,
- mozgásképtelenség,
- hallucináció,
- tudatzavar,
- eszméletvesztés,
- légzésleállás.

Az első tünetek 35 és 200 ppm közötti mennyiségnél jelentkeznek. Ppm=parts per million, kis koncentrációk jellemzésére használt mérőszám, milliomod részt jelent. 35 ppm = 0,0035 %. Nagy forgalmú helyeken akár 50 ppm koncentrációban is felhalmozódhat.

Stádium alapján:

- Első stádium: a mérgezést szenvedett nyugtalan, zavart, kábult, fáradt, enyhe fejfájásra panaszkodhat. Jelentkezhet szédülés, hányinger, hányás. Bőre cseresznyepiros.

- Második stádium: izomgörcsök a végtagokban, majd az egész testben, görcsroham, eszméletvesztés.

- Harmadik stádium: izomok ellazulnak, légzésbénulás, halál.

A tünetek jelentkezhetnek fokozatosan, de kialakulhatnak hirtelen is.

ppm behatási idő hatás
200 2-3 óra enyhe fejfájás, fáradtság, szédülés, hányinger
400 1-2 óra homloktáji fejfájás
400 3 óra életveszély
800 30 perc szaggató fejfájás
800 2-3 óra halál
1500 20 perc/1-2 óra eszméletvesztés/halál
3000 5-10 perc/20-30 perc eszméletvesztés/halál
6000 1-2 perc/10-20 perc eszméletvesztés/halál
12000 1-5 perc halál



Elsősegély

Ellátás során mielőtt a gáztérbe lépne (pl. garázs), gondoskodjon az átszellőztetésről! Nagyobb füst esetén ne menjen be, vagy csak nagyon rövid időre!

1. Teremtse meg a biztonságot! Vigye ki a sérültet a gáztérből!

2. Nyugtassa meg a sérültet, helyezze nyugalomba! Ültesse, vagy fektesse le a szabad levegőn!

3. Az eszméletlen sérültet helyezze stabil oldalfektetésbe!

4. Ha leállt a légzés, kezdje meg az újraélesztést!

5. Mentőhíváskor jelezze, hogy műszaki segítségre is szükség van!


Hívjon mentőt (104 / 112) vagy forduljon orvoshoz, ha:

mérgezés gyanúja esetén mindig indokolt a mentőhívás.


Megelőzés

Hasznos tanácsok

- A tüzelőberendezéseket évente ellenőriztesse!
- A konyhai gázrezsó használatakor szellőztessen!
- Gázrezsót fűtés céljára ne használjon!
- Használjon szén-monoxid-mérő berendezést!
- Kihűlt fűtőberendezések üzembe helyezésekor a kémény átmelegedéséig szellőztessen!
- Autót soha ne járasson zárt helyen!
- Nyitott hátsó ajtóval ne közlekedjen hosszabb ideig!
- Mélygarázsokban figyelje a levegőminőség-mérő berendezés értékeit!

Szén-monoxid-érzékelő berendezések

A kereskedelmi forgalomban két fő típusa kapható a szén-monoxidérzékelő berendezéseknek. Az egyik, az olcsóbb típusok félvezetősek, ezek egyéb gázokra (füst, spray stb.) is beriasztanak, ugyanakkor a szén-monoxid pontossága igen tág határok közt mozog. A drágább készülékek vegyi reakcióval jelzik a mérgező gázt, azaz csak a szén-monoxid megjelenése esetén jeleznek, pontosságuk igen magas. Nem csak a magas szintet jelzik, hanem azt is, ha sok ideig áll fent alacsony szint, amely már az egészségre is veszélyes lehet.

Ha a háztartásban több tüzelőberendezés működik, használjon több készüléket, akár minden helyiségben. A készüléket közel fejmagasságban érdemes felszerelni, nem lehet légáramlás-mentes helyen (pl. szekrény) elhelyezni. Óvja a nedvességtől!

A megbízható készülékek ára jelenleg 15 és 20 ezer Ft között mozog, élettartamuk nagyjából hét év.



Élettani hatások

A szén-monoxid a belégzést követően a vérbe kerül, ahol a vörösvértestek ún. hemoglobin részéhez kapcsolódik. A hemoglobin felelős az oxigénmolekulák szállításáért, de a szén-monoxid nem csupán gátolja az oxigénszállítást, hanem hozzá is kapcsolódik a hemoglobinhoz, mégpedig kb. 250-szer erősebben, mint az oxigén, így arról leválasztani csak nehezen lehet. Így a vér nem oxigént, hanem szén-monoxidot fog szállítani, a sejtek és szövetek oxigénhiányos állapotba fognak kerülni.

Szén-monoxid esetén a hemoglobin karboxihemoglobinná (COHgb) alakul. Amennyiben a karboxihemoglobin arány 5% körüli, még semmilyen hatást nem vált ki, erős dohányosoknál akár 10% is lehet. 20%-nál a légzés kissé nehézkes, 30%-nál fejfájás, 50%-nál ájulásközeli érzés alakul ki. A 60%-os mérték már nagy valószínűséggel halálos.

A hemoglobinon kívül az izmok oxigénraktározó fehérjéjéhez, a mioglobinhoz is kapcsolódik, ezáltal gátolja az izomműködést. A sejtek energiatermelő szervecskéje a mitokondrium. Ennek egyik enzime a citorkóm-oxidáz, amely kulcsszerepet tölt be az oxigén felhasználásával történő energiatermelésben. A szén-monoxid az említett enzim (citokróm-oxidáz) működését is gátolja. És végül megemlítjük még egy hatását, természetesen jelentősen leegyszerűsítve. A szervezetben felszabaduló ún. szabadgyökök rengeteg betegséget, többek közt daganatos sejtburjánzást okozhatnak. Az agyban lejátszódó lipidperoxidáció szerepe, hogy ezeket a szabadgyököket hatástalanítsa, azonban a szén-monoxid ezt a kémiai folyamatot megakadályozza.


Érdekesség

A vér szén-monoxid szintje kb. 4 óra alatt feleződik, ez az idő tiszta oxigén alkalmazásával rövidíthető. A karboxihemoglobin felezési ideje kb. 5 óra, tiszta oxigén jelenlétében kb. 1,5 óra.

A szén-monoxid megfelelő koncentrációban terápiás céllal is használható. Orvosi ellenőrzés mellett többek közt szervátültetésekkor a kilökődés csökkentése érdekében használják. Korábban szerepet kapott a TBC és egyes nemi betegségek kezelésében is.

Egyre szélesebb körben kerülnek kereskedelmi forgalomba szén-monoxidmérő készülékek. Az olcsóbb kivitelek időnként már néhány ezer forintért beszerezhetők hipermarketekből, barkácsáruházakból. A profibb, megbízhatóbb készülékeket azonban erre specializálódott szaküzletekben érdemes beszerezni. A mérőberendezések többsége 70 ppm felett kapcsol be, illetve ha 30 napon át 30 ppm-nél nagyobb értéket mér folyamatosan.


Kémiai, fizikai tulajdonságok

A szén-monoxid színtelen, szagtalan gáz, a levegőnél valamivel könnyebb (28 g/mol, a levegő átlagosan 29 g/mol).

Azonosítók: CAS, EINECS, RITECS, R-mondat, S-mondat>>

Szén-monoxid-mérgezés a hírekben>>
 

Köszönjük, hogy tiszteletben tartja a szerzői jogokat és hivatkozás nélkül nem vesz át tartalmat!

 

 




Utolsó frissítés:

2016.03.05. (MZ)
2013.07.26. (MZ)
2013.02.23.
(MZ)
2013.01.04. (KK)
2012.12.08.
2011.10.04.