Segélynyújtás alapjai 3. - Légzésvizsgálat
A sérültről, betegről szolgáló legelső fontos információ, hogy légzése, keringése megfelelő-e. Ennek megállapítására szolgál a légzésvizsgálat.
A sérültről, betegről szolgáló legelső fontos információ, hogy légzése, keringése megfelelő-e. Ennek megállapítására szolgál a légzésvizsgálat, melynek leghatékonyabb módja az ún. hármas érzékelés.
.jpg)
.jpg)

Abban az esetben, ha a sérült a megrázásra, megszólításra – általános betegvizsgálat kezdő lépései - nem reagált kiáltsunk segítségért, majd, ha van arra utaló jel - pl. a sérült egy étteremben fekszik, vagy kezében egy megkezdett alma - keressünk légúti akadályt. Ha légúti akadályra utaló jel nincs, hajtsuk a bajbajutott fejét hátra, teljesen szakszerűen egyik kezünkkel a hajas fejbőr határánál, másikkal az állánál megfogva, majd fülünket tegyük a sérült orra elé. Eközben figyeljük a mellkas mozgását.
Ezt a légzésvizsgálatot azért nevezzük hármas érzékelésnek, mert a vizsgálat során arcunkkal érezzük és halljuk a levegő áramlását, míg szemünkkel látjuk a mellkas mozgását. A vizsgálatot 10 másodpercig végezzük - magunkban számolunk -, ez alatt legalább két légzőmozgást kell tapasztaljunk. Ha nincs légzés, vagy csupán egyetlen haladéktalanul hívjunk, vagy optimális esetben hívassunk mentőt, majd kezdjük el az újraélesztést.
Ha a bajbajutottnak volt légzése, akkor eszméletlennek tekintjük. Fontos kiemelnünk az ájult és az eszméletlen sérült közötti különbséget. Az ájult sérült többnyire az agy vérellátási zavara miatt összeesik, viszont a megrázás, megszólításra többnyire valamilyen válaszreakciót ad - kinyitja szemét, valamilyen hangot ad ki, megszólal. Ezzel szemben az eszméletlen sérült a megrázás, megszólításra nem reagál, továbbá reflexei nem, vagy hiányosan működnek. Több helyen olvashatunk reflexvizsgálatról - szemhéjra fújás, megcsípés, rákiáltás - ezek nem tiltottak, azonban az új irányelvek kisebb jelentőséget tulajdonítanak nekik. Azt mondjuk a megrázás, megszólítás megközelíti az egyéb reflexvizsgálat eredményességét.
Az eszméletlen bajbajutottnak tehát nincsenek reflexei, ezért potenciális életveszélyben van. Hiányozhat a nyelv-garat reflexe, amely fulladáshoz vezethet, ezért gondoskodni kell a mielőbbi légútbiztosításról. Ennek két módját ismertetjük.
A légútbiztosítást azonban meg kell előzze a Manuális betegvizsgálat>>
Utolsó frissítés: 2012.04.05., 2011.10.28. (MZ, HI)
Legközelebbi képzéseink:
Alapszintű elsősegélynyújtó
2012. június 27. 16.00-19.00
Bővebben>>
Alapszintű újraélesztés
2012. június 29. 16.00-19.00
Bővebben>>
Elsősegélynyújtó pedagógus
2012. június 27-29. (akkred 30 órás) Bővebben>>
Elsősegélynyújtást oktató pedagógus
2012. június 27-30. (akkred 50 órás) Bővebben>>
2012. júniusi pedagógus továbbképzéseinkre 10% kedvezményt biztosítunk a május 20-ig jelentkezők részére.

