Mérgező szobanövények


A szobanövények jelentősen növelhetik a lakás komfortérzetét, ráadásul a levegőt is tisztítják. Azonban jó néhány mérgező is akad köztük!

Ezek elsősorban a gyerekekre jelentenek veszélyt, részben, mert a mindent megfogó kisded megrágja őket, részben a kisebb testsúly miatt a méreganyagok nagyobb kockázatot jelentenek.


Mit tegyünk, ha szobanövényt fogyasztott a gyerek?

Először is nyugodjunk meg! Ne gondoljuk azt, hogy ezek azonnal halálosak!
Öblítsük ki a gyermek száját vízzel, majd itassuk meg, de ezt se vigyük tulzásba. 5-10 perc leforgása alatt 2-3 dl víz elegendő lehet, azonban utána is ügyeljünk a bő folyadékbevitelre.

Az ismertetett szobanövények nem okoznak azonnali tüneteket (leszámítva a nyelvben és a szájban jelentkező esetleges csípő érzést). Tájékozódjunk az adott növény méreganyagával, esetleg telefonon konzultáljunk gyerekorvosunkkal. Ha azonban tünetek jelentkeznek haladéktalanul forduljunk orvoshoz!



  Anyósnyelv (Sansaveria)

Levele és hajtása enyhén mérgező. Hányást, hasmenést okoz.

Kép forrása:
fitoland.hu>>
   
  Aszparágusz fajok (Asparagus)

A növény minden része mérgező, nedve bőrirritációt okoz, bogyó termése enyhén mérgező. Hányást, hasmenést, gyomorfájást okoz.

Kép forrása:
fitoland.hu>>
   
  Begónia fajok (Begonia)

Levelük és hajtásuk enyhén mérgező.

Kép forrása: fitoland.hu>>
   
  Buzogányvirág (Diffenbachia)

A növény minden része mérgező. Lenyelve a szájban és a töorokban égő érzés lép fel, ezt nyálkahártya duzzadás kíséri. A trópusi esőerdőkből származó dísznövény kalcium-oxalátot, oxálsavat és cyanogén-glükozidot tartalmaz.

Kép forrása: fitoland.hu>>
   
  Ciklámen (Cyclamen)

Virága enyhén, míg föld alatti gumója erősen mérgező. Enyhébb esetben hányást, hasmenést, gyomorfájást okoz, míg súlyosabban görcsöket, átmeneti bénulást, erős sizzadást, szédülést, akár légzési nehézséget.
A Földközi-tenger vidékéről származó dísznövény szaponint és cyclamin-glükozidot tartalmaz, ez utóbbi mérgező.
   
  Fikusz fajok (Ficus)

A növény tejnedve mérgező. Hányást, hasmenést, gyomorfájást okoz. Súlyos esetben fulladás is bekövetkezhet. A Kelet-Indiából származó dísznövény kaucsukot, kumarint és különböző fehérjéket tartalmaz.

Kép forrása: fitoland.hu>>
   
  Könnyezőpálma (Filodendron)

Légzőgyökere és termése mérgező. Bőrön égő érzést vált ki, lenyelve nyálkahártya duzzanatot, légzési nehézséget okoz. Az afrikai dísznövényt őshazájában nyílméregként is használják.

Kép forrása: fitoland.hu>>
   
  Kroton (Codiaeum)

A növény tejnedve mérgező. Bőrrel érintkezve irritációt, kiütéseket okoz. Lenyelve hányás, hasmenés, gyomorégés alakulhat ki.

Kép forrása: fitoland.hu>>
   
  Mikulásvirág (Euphorbia pulcherrima)

A növény tejnedve mérgező. Bőrrel érintkezve irritációt okoz, lenyelve nyálkahártya duzzanatot, hányást, hasmenést eredményezhet.
   
   
   




Szerző: Marsi Zoltán
Utolsó frissítés: 2014.07.03.