Munkahelyi balesetek 2013


Közel 70 munkahelyi baleset következett be minden egyes munkanapon, halálos áldozatot minden 5. munkanap követelt. Nem állunk jól az Uniós ranglistán.

2013-ban összesen 17.222 munkahelyi balesetet regisztráltak, a be nem jelentett esetek száma még egyszer ugyanennyire tehető. Munkavégzés közben 53 dolgozó veszítette életét. Ugyan az előző évhez képest valamivel több, mint 1%-os növekedés figyelhető meg, a 2010 előtti adatokhoz képest azonban továbbra is a javuló tendencia figyelhető meg.
 

Nem meglepő módon a legtöbb balesetet a fővárosban regisztrálták (3.106), ezután Pest (1.726), majd Győr-Moson-Sopron megye (1.392) következett. A legjobb helyzet Nógrád (292) és Zala (349) megyében mutatható ki. A legtöbb baleset a gépiparban következett be, az ágazati sorrendben ezután a feldolgozóipar, majd a szállítás, raktározás, posta és távközlés következik. Legveszélyeztetettebbek a a 35-44 év közöttiek, de szorosan mögöttük a 25-34, majd a 45-54 éves korosztály. Munkáltatói létszám alapján az 50-249 munkavállaót foglalkoztató cégek vezetnek, őket követik a 10-49 főt foglalkoztatók.

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal az előző évben a 17.222 eset kapcsán 170 felfüggesztő határozatot hozott, 142 alkalommal munkavédelmi bírságot szabott ki, melynek összértéke 52,5 millió Ft, továbbá 574 esetben hiányosságot megszüntető határozatot hozott.

További részletek>>

 

Szerző: Marsi Zoltán
Utolsó frissítés: 2014.11.29.