Elsősegély-ismeretek alkalmazása a gyakorlatban


Az alábbi tartalom részlet Marsi Zoltán: Az elsősegély-oktatás fejlesztésének lehetőségei a közoktatási intézményekben című munkájából.


Az egyes képzési formák során tanult ismeretek gyakorlatban történő alkalmazásának vizsgálata volt.


Módszer

Az elsősegélynyújtás hivatalos dokumentumainak részletes tanulmányozása, valamint a gyakorlati tapasztalatok alapján öt darab baleseti-szimulációs forgatókönyvet állítottam össze, részletes, egységes értékelési szempontokkal. A szimulációk lebonyolításához képzett imitátorokat és sminkeseket kértem fel. Egy-egy vizsgálati időszakban 5 különböző helyiségben zajlott a vizsgálat, így értékelő személyeket, továbbá koordináló segítőket is bevontam. Az értékelő személyekkel előzetesen részletesen átbeszéltem az értékelési szempontokat, a vizsgálat célját. Törekedtem arra, hogy egy-egy baleseti-szimulációban minden alkalommal azonos értékelő személy vegyen részt, ezzel is csökkentve a szubjektív mérési befolyásoltságot. A koordináló személyek feladata az volt, hogy a 60 perces egységekre tagolódó vizsgálati időintervallumok alatt a résztvevő, ötfőnyi vizsgálati alanyt koordinálják, továbbá csökkentsék a közös helyiségben az érintettek közötti kommunikációt. Az alapos előkészületnek és a segítő (imitátor, sminkes, értékelő, koordináló) személyeknek köszönhetően a vizsgálati körülményeket sikerült maximálisan egységessé tenni.

A vizsgált populáció előzetesen írásbeli tájékoztatást kapott, melyet a vizsgálat előtt szóban is elmondtunk. Az írásbeli és szóbeli tájékoztató információi közül kiemelendő, hogy az ellátás során az értékelő személyre úgy tekintsenek, mintha nem lenne jelen, felesleges volt tőle kérdezni és tájékoztatni, mert nem válaszolt. További fontos elem, hogy az ellátást követően semmiféle visszajelzést nem kapott a résztvevő, ezzel minimalizálva azt a lehetőséget, hogy a következő szituációban „tapasztalati” előnyhöz jusson.

Az elkészített forgatókönyveket és értékelő lapokat összesen 20 fő bevonásával előzetesen teszteltük, a tesztvizsgálatokat követően az imitátorokkal és az értékelőkkel közösen megbeszéltük milyen változtatási javaslataik vannak, ezeket mérlegelést követően vagy megfogadtam, vagy nem.


A vizsgálati minta jellemzése

A mintavételi populációt három csoport képezte:

1. (A) Elsősegélynyújtást tanult hagyományos módszerekkel, elmélet és nem vizsgált mennyiségű gyakorlat.
A mintavételi csoportot az Alternatív Közgazdasági Gimnázium 16-18 év közötti korosztálya képezte, bevont létszám 80 fő.

2. (B) A jogosítvány megszerzéséhez szükséges elsősegélynyújtó vizsgát sikeresen teljesítette.
A vizsgálatba bevont személyek az Alternatív Közgazdasági Gimnázium egykori vagy jelenlegi tanulói, életkoruk 17-22 év, létszám 82 fő.

3. (C) Elsősegélynyújtást tanult baleseti-szimulációs módszerrel.
Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium elsősegély szakkörének diákjai, életkor 16-18 év, létszám 92 fő.

A vizsgálati adatlapon feltüntetésre került az életkor és a végzettség is, elsősorban információgyűjtési, illetve későbbi feldolgozási szándékkal. Jelen vizsgálatban nem volt relevanciája.

Az három mintavételi csoportnál törekedtünk az azonos korosztály kiválasztására, ez egyedül a jogosítvánnyal rendelkezőknél ütközött nehézségbe.


Eredmények

Annak ellenére, hogy ez a vizsgálat igényelte a legtöbb előkészületet, a legtöbb időt és a legtöbb humánerőforrás eredményeinek kiértékelését fenntartásokkal kell kezelni. Sokkal inkább szolgálja egy nagyobb szabású felmérés előkészítését, mintsem tényszerű adatok megállapítását. Az alacsony mintavételi szám eleve óvatosságra int, azonban az eredmények kiértékeléséből származó adattáblák feldolgozásakor számos egyéb nehézségbe ütköztem.

Az bizonyos, hogy a három mintavételi csoport egymással össze nem hasonlítható, jelentős eltérés feltételezhető az elsősegély tanulás motivációjával kapcsolatban. Az is egyértelmű, hogy a részletes értékelő lapok egyes szempontjait lényegesen le kell egyszerűsíteni, vagy az egyes pontok között kapcsolati összefüggéseket találni, amely jelen szakdolgozat kereteit meghaladja. Az egyes személyek, egyes szituációkban nyújtott teljesítménye feltehetően összefüggésbe hozható azzal is, hogy hány szituációt végzett el előtte. Feltételezhető, hogy az első és második szituációt követően már némi „rutin” bekövetkezett, azonban kiemelendő, hogy a hibákról és az értékelésről soha nem kaptak tájékoztatást, pontosan ezen hibafaktor minimalizálása érdekében. További hibaforrás lehet, hogy a rendelkezésre álló elsősegély-felszerelés befolyásolhatta az eszközhasználatot, példaként említve a karsérülésnél az elsősegély-felszerelésben található háromszögkendő nyilvánvalóan sugallat annak használatát.

Ezen tények ismeretében az eredeti célkitűzés némiképp változott, a legfőbb kihívást az jelentette, hogy az eredményekből milyen objektív következtetés vonható le. Ennek megfelelően az alábbi szempontrendszert alakítottam ki:

a) Megvalósultak-e az alapvető segélynyújtási törekvések: biztonság, megfelelő kommunikáció, életmentő beavatkozás.

b) Mikor történt a mentőhívás? Tájékozódás előtt, a tájékozódást és az életmentő beavatkozásokat követően vagy nem történt mentőhívás. A vizsgálat során az első (eszméletlen), a második (erős vérzés) és a negyedik (epilepszia) szituáció került értékelésre, mert a másik két esetben (égés, kartörés) szakmailag megkérdőjelezhető a mentőhívás indokoltsága. Az eszméletlen sérültnél a légútbiztosítást tekintettem életmentő beavatkozásnak, míg az erős vérzésnél a direkt nyomás (vagy egyéb vérzéscsillapítás) alkalmazását, végül az epilepsziásnál a fej óvását.

c) A minőségi mutatók közül kettőt emeltem ki: hibátlannak tekinthető-e az ellátás, illetve nem történik semmiféle érdemi beavatkozás.


a) Biztonság, kommunikáció, életmentő beavatkozás.

Az alapvető biztonság megteremtésének hiányát legnagyobb mértékben a gépjárművezetői engedély megszerzéséhez szükséges elsősegély vizsgával rendelkezőknél mértem. A 14. táblázat eredményei alapján az említett vizsgálati csoport átlagosan az esetek háromnegyedében (75%) nem tette meg a szükséges biztonsági előírásokat, ezzel veszélyeztetve saját testi épségét. Az elméleti oktatásban részesültek 36%-a mulasztotta el a biztonság megteremtését, míg a baleseti-szimulációs oktatásban részesülők az erős vérzés kivételével minden esetben megteremtették a biztonságot. Az erős vérzés esetén, az említett csoportnál az esetek közel negyedében az életmentő vérzéscsillapítás előrébb került, mint a gumikesztyű felvétele, amely hibás ellátási sornak számít.

A kommunikáció minőségi mutatóit a 15. táblázat szemlélteti. A három vizsgálati csoport (gépjárművezető, elméleti képzés, baleseti-szimulációs képzés) elfogadható kommunikációs eredményeinek átlaga az alábbiak szerint alakul: 63%, 83%, 96%.

Az életmentő, állapotromlást akadályozó beavatkozások arányát a 16. táblázat, a részletes eredményeket a 17. táblázat összegzi.


b) Mikor történt a mentőhívás?

A tájékozódás és az életmentő beavatkozás, a légútbiztosítás elmulasztásának nagy arányát tapasztalni az eszméletlen beteg esetében két mintavételi csoportnál is. A leendő gépkocsivezetők és az elméleti oktatásban részesültek 63, illetve 72,5%-ban feledkeztek meg erről (18. táblázat). További vizsgálatot igényel, hogy a vizsgálatba bevont személyek, átlagban 21%-a miért nem végezte el a mentőhívást.

Az erős vérzés esetén a jogosítványra pályázók magas arányban, 88%-ban szinte azonnal mentőt hívtak, az életmentő – vérzéscsillapító – beavatkozást megelőzően. Az elméletben járatosak közel fele (45%) elkezdte a vérzéscsillapítást, 37,5%-uk ezt követően mentőt hívott. Szintén vizsgálni szükséges, hogy a 17,5% miért mulasztotta el a segélyhívást.

Nagyon hasonló eredmények születtek az epilepsziás beteg esetén. A gépkocsivezetők 93%-ban, az elméletben képzésen részt vettek 42,5%-ban cselekedtek hibásan.
Magas arányban találunk helyes ellátási sorokat a baleseti-szimulációs oktatásban részesültek esetében. Az eszméletlen sérült esetén 100%, az erős vérzésnél 98%, míg az epilepsziásnál 87% a helyes megoldások aránya.


c) A szimulációs ellátások minőségi mutatói.

Hibátlan ellátási sorral csak a baleseti-szimulációs oktatásban részesülteknél találkozni, ezen vizsgálati csoportnál, a hibátlan ellátások aránya átlagosan 86,4% (19. táblázat). Az ellátás elmulasztásának magas arányával találkozni az epilepsziás beteg esetén, itt feltételezhető az élethű imitáció rémisztő látványának befolyásoló tényezője. Ez egyben felhívja a figyelmet arra, hogy a segélynyújtás pszichés tényezőit a későbbiekben indokolt vizsgálni.


Hipotézisvizsgálat

A vizsgálati eredményeket az alacsony mintavételi szám, illetve a komplex értékelési szempontok miatt fenntartásokkal kell kezelni, azonban a baleseti-szimulációs oktatás kimagasló eredményessége megállapítható. Ezzel ellentétben megállapítható, hogy a jogosítvány megszerzéséhez szükséges sikeres elsősegély vizsga igen alacsony gyakorlati alkalmazhatóságot biztosít, a legalapvetőbb segélynyújtási követelményeket sem biztosítja. Változatos eredmények születtek az elméleti képzésben részesült csoportnál, összességében a készségszintű tudás itt is alacsonynak tekinthető.


Összegzés

Az elsősegély-ismeretek gyakorlati alkalmazásának vizsgálata során mind az elméleti oktatásban, mind a gépjárművezetői engedély megszerzéséhez szükséges vizsgát követően alacsony tudásszintet mérni. A segélynyújtás alappilléreit nagy arányban tudják megteremteni a baleseti-szimulációs oktatással tanult diákok, ezen csoportnál sok esetben hibátlan ellátási sorral találkozni. Az oktatásfejlesztési törekvések terén a gyakorlatok, azon belül is a szimulációs gyakorlatok megvalósítását előnyben kell részesíteni.

 

Szerző: Marsi Zoltán - tanár, elsősegély-szakoktató
Utolsó módosítás: 2015.04.03.